444 Podcast444 Podcast

Szabó Magdának fontos volt, hogy a szomszédasszony is megértse, de mégse hazudjon

View descriptionShare

A 20. századi magyar irodalom egyik legnépszerűbb írója, alighanem a fordításban legtöbb példányban eladott magyar szerző, akit a hivatalos kánon és az irodalmárok mégsem tudtak mindig hova tenni. Ő Szabó Magda, akinek életművével már az indulásunktól kezdve akartunk foglalkozni a Nem rossz könyvek podcastban, és most végre eljött ez az alkalom. 

Vendégünk Szabó T. Anna költő, író, műfordító, aki amolyan irodalmi nagyanyjaként tekint Szabó Magdára, és akivel Szabó Magda jelentőségén és művein túl szabadságigényekről, indulatokról, a női alkotók egykori és jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk, és közben szóba került a magyar irodalom sok klasszikus és számos kortárs alakja is. Már csak a felvétel után került sajnos szóba, de Szabó T. Anna verse, a Dal a szülőkről, amit Szabó Magda születésnapjára írt, itt olvasható.

A tartalomból:

  • 00.00 A mai témánk: Szabó Magda. Az említett tanulmánykötet: „Nekem is csak maszkjaim voltak" (szerkesztette: Murzsa Tímea és Papp Ágnes Klára)
  • 1.10 Vendégünk: Szabó T. Anna. És az első kérdésünk arról, hogy hogyan kapcsolódunk különböző életkorokban Szabó Magdához, és hogyan lett költőből prózaíró. 
  • 6.30 Szabó Magda versei újraolvasva és az indulat, ami ott van a műveiben. „Öreganyám, nagyvilág, jól megjegyezd a nevemet!”
  • 10.14 Szabadságigény és csalódások, a saját és a családja történetében is. És a kettősség, ami végig ott volt az életében
  • 14.00 Milyen volt nőként ezekben az években alkotni? És mi változott azóta? 
  • 18.25 Irodalmi házasságok, melyben két ember egymás mellett alkot. Versengés, együttműködés, dominancia, és mit lehet ezekből a példákból tanulni? 
  • 25.50 Szabó Magda állandó játéka a szerepeivel, határok a fiktív és valós között, és a magánmitológiák szerepe Jókaiék óta
  • 30.20 A legtöbbet fordított magyar szerző, miért futhattak be ennyire a regényei más nyelveken? 
  • 32.20 Szabó Magda az olvasók körében szinte végig nagyon népszerű volt, de mintha az irodalmárok sokszor gyanakodva fogadták volna. „Magyarországon mindenki gyanús, aki egy kicsit is sikeres, de az olvasókat nem tudják elvenni tőle”. És a rétegek, melyek mindig jelen vannak Szabó regényeiben
  • 37.40 Kettős terhelés és az irodalom: úgy írni a rendszerváltás előtt, hogy itt még oké legyen, de kinn is már oké legyen. Fontos volt neki, hogy a szomszédasszony is megértse, de mégse hazudjon
  • 43.25 Hogyan találja meg egy író a saját hangját? És hol jelenik meg Szabó Magda Szabó T. Anna írói hangjában?
  • 48.20 Szabó T. Anna könyvajánlója, Szabó Magdához kapcsolódva: Szabótól az Ókút mellett a Vörösmarty-tanulmány A csekei monológból, valamint Marton-Ady Edina Pubi című regénye és Kiss Judit Ágnestől az Egy nőalak szürke kontúrja

Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

Címlapkép: Botos Tamás, vágó: Fórizs Mátyás

  • Facebook
  • Twitter
  • WhatsApp
  • Email
  • Download

In 2 playlist(s)

  1. Nem rossz könyvek

    16 clip(s)

  2. 444

    354 clip(s)

444 Podcast

A 444.hu podcast csatornája.
Social links
Follow podcast
Recent clips
Browse 354 clip(s)