Várszegi Adél önéletrajzi elemekre épülő regényében egy nő végigkíséri férje haldoklását, hogy aztán utána döbbenjen rá, a férfi hosszú időn át kettős életet élt. Az Amikor vége első ránézésre a mostanában nagyon elterjedt autófikciós trauma- és gyászkönyvek sorozatába illeszkedik, de elég pár oldalt olvasni belőle, hogy rájöjjünk, itt valami mással van dolgunk. 

Az Amikor vége az év egyik legemlékezetesebb könyve lett számunkra, a Nem rossz könyvek legújabb epizódjában Várszegi Adéllal sok minden más mellett írásról, gyászról, angyalokról és a megbocsátásról beszélgettünk. 

A tartalomból: 

• 00:00 A könyv, amiről ma szó lesz: Amikor vége.
• 04:00 De előbb: mit csinál Anna az NKA-ban? 
• 07:10 A vendégünk Várszegi Adél. És a témánk a regénye, amiben valóságelemek és egy teljesen fiktív angyal narrációja keveredik. „Tudtam, hogy magamról fogok írni, de azt is tudtam, hogy én nem lehetek objektív megfigyelője ennek a történetnek.”
• 11:00 Az E/2-es hang, ami a köztes térből beszél: az E/1 túl személyes, az E/3 túlságosan eltávolít. És volt-e olyan, hogy ez az angyal mégis kicsit részrehajló volt? 
• 19:30 Mi mindennek lehet vége: nem csak egy életet lehet gyászolni. 
• 25:00 A gondoskodó és a beteg perspektívái, ahogy ritkán olvashatjuk. 
• 29:00 A fekete és fehér között lévő szürkeség, amiről ritkán van szó. A belátás, hogy lehet dühösnek lenni egy halottra is. És hogy rendben van nem rendben lenni
• 37:40 Női szerepek és hogy könnyebb megbocsátani, ha a másik már nem él. „Ha az ember a legmélyéig leengedi magát, onnan már nem tudsz másfelé menni, csak felfelé”
• 42:00 És egy ajánlott könyv: Bíró Zsombor Aurél - Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek