Egyre nagyobb a Richter nyugati jelenléte, jelenleg az egyetlen olyan hazai cég, amely ebből az irányból képes jelentős tőkejövedelemhez jutni. Az idei év legnagyobb kihívása – a tavalyihoz hasonlóan – a logisztikai láncok biztosítása lesz, időközben pedig már nagy erőkkel készülnek a cariprazine hatóanyagú sztárgyógyszerük szabadalmi időszakának végére, de egy az egyben a kieső bevételt nem lesz lehetséges pótolni. A 2030-as dátumra ugyanakkor jó, ha nemcsak a Richter, de a magyar állam is felkészül, pont a terápiás készítménynek köszönhető devizabeáramlás beesése miatt. A jelenlegi LLM-alapú AI technológiák nem fogják alapjaiban felforgatni a gyógyszeripart, a Richter pedig még ennél is különlegesebb helyzetben van, a pszichiátriai gyógyszerek esetében ugyanis még az állatkísérletek sem túl mérvadóak. Az extraprofitadó idén terheli utoljára a gyógyszercég könyveit, jövőre ugyanis beszámítható lesz a globális minimumadóba, az export adóztatása viszont hungarikum, ami jobb lett volna, ha nem kerül be a történelemkönyvekbe – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.
Főbb részek:
Borítókép: Portfolio/Kaiser Ákos