A Checklist szombati különkiadásában két nemzetközileg jegyzett filmes szakember, Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező voltak a vendégeink. Ők ketten a tulajdonosai a magyar filmipar kiemelt jelentőségű cégének, a most 20 éves Proton Cinemanak. A cég azon túl, hogy rengeteg hazánkban forgó külföldi produkciót gyárt, saját filmeket is fejleszt, köztük Mundruczó mozijait, például a Netflixen debütált Pieces of a Womant vagy Reisz Gábor hamarosan mozikba kerülő Magyarázat mindenre című alkotását. Petrányit és Mundruczót egyebek mellett kérdeztük a hazai filmszektor több aspektusáról, a magyar filmes ökoszisztéma nemzetközi versenyképességéről, Andy Vajna itthoni filmes örökségéről, valamint saját vállalkozásuk fejlesztéséről is.
Az interjút még azt megelőzően rögzítettük, hogy Reisz Gábor már említett filmje, a Magyarázat mindenre díjat nyert volna a Velencei Filmfesztiválon, így erről értelemszerűen az interjúban nem esett szó.

Leállt a globális repülés szívcsakrája: hogy fogunk utazni a következő hónapokban?
36:44

Kilőtt a gázár: mi lesz a magyar rezsiárakkal, ha sokáig ezen a szinten marad?
24:37

Bod Péter Ákos: a hitelminősítők készen állnak – Mennyire aggódhat Magyarország?
22:28