A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a legrosszabbul keresők számára megkezdődhetett a megélhetési válság időszaka Magyarországon. Erre utalhat több gazdasági adat, köztük a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, a fogyasztói kosarak módosulása, valamint az is, hogy míg az elmúlt években több tényező is szerepet játszott az élelmiszer-vásárlási döntésekben, ma már szinte kizárólag az ár számít. A témával kapcsolatban a vendégünk volt Hornyák József, a Portfolio Makro rovatának elemzője. Az adás második részében a hazai makrogazdasági pálya kilátásaival foglalkoztunk, ezzel kapcsolatban Tardos Gergelyt, az OTP Bank Elemzési Központjának igazgatóját kérdeztük.

Brutális szembeszélben Magyarország: túlzott volt az optimizmus?
34:28

Így folytak el az adófizetői százmilliárdok: megnyílhat a Tisza-kormány mozgástere
32:30

Kevesebb mint 24 óra maradt: most érdemes betárazni a legjobb állampapírokból
29:41