Támogatott tartalom.
Március elején jelent meg magyarul Thomas Pynchon eddigi életművének legvaskosabb kötete, az eredetileg 2006-ban megjelent Ellenfényben. A több mint ezer oldalon harminc év félig fiktív történelmére épülő, anarchistákkal, bányászokkal, matematikusokkal és magánnyomozókkal teletömött, a hagyományos olvasási szokásainkat komoly kihívás elé állító regényről és az ismerten rejtőzködő, a nyilvánosságot teljesen kerülő Pynchonról is szó volt a kötet bemutatóján a Dugattyúsban.
A bemutató a 444 és a Jelenkor Kiadó közös szervezésében jött létre, és az eredeti terv az volt, hogy majd én fogok beszélgetni a fordító Greskovits Endrével és Sári B. László irodalomtörténésszel, de engem aznapra leterített egy óvodások között terjedő vírus, így az utolsó pillanatban Zelei Dávid kritikus, szerkesztő vette át a helyemet, ezúton is nagy köszönet érte.
A tartalomból:
Ez a tartalom a Jelenkor Kiadó támogatásával valósult meg.

Borízű hang #265: Napi 260 kilométert utaztak a kutyaszánok
1:03:21

Panyi Szabolcs a 444-nek: Magyarország orosz kémközponttá vált
1:03:28

A szégyennek oldalt kell váltania: Gisèle Pelicot és a himnusz az élethez
47:12